Mert mi is az ANYAG ?

Röviden leírva, minden, ami látható, vagy érzékelhető. Így ide sorolandó a sugárzás is - α, β, γ * és egyéb kozmikus sugárzás, csillagszél*, stb. – hiszen az energia közvetítésében a sugárzásé a főszerep és a közvetítők részecskék.

 

α sugárzás: nagyenergiájú ⁴₂He atommagok, mely viszonylag nagy tömege (4) és töltése (+2) miatt rendkívül roncsoló hatású. Szerencsére hatótávolsága kicsi, jellemzően néhány mm.

β sugárzás:nagyenergiájú elektronok, melyek pl. neutron protonná alakulása közben keletkeznek. Áthatolóképessége sokkal nagyobb, roncsoló hatása sokkal kisebb, mint az α sugárzásé. Töltése és kicsiny tömege miatt viszonylag könnyen blokkolható.

γ sugárzás:a teljes elektromágneses „színkép” legfelső, legnagyobb energiát hordozó összetevője, tehát nagyenergiájú fotonok alkotják. Különféle magreakciókból és nagyon erős mágneses terekből származik. A 0 tömegű foton áthatolóképessége igen nagy, így „csekély” roncsoló hatása ellenére is a legveszélyesebb e három sugárzásfajta közül.

kozmikus sugárzás:nagyon nagy energiájú különféle atommagok. Nem tudjuk pontosan, honnan származnak (valószínűleg szupernóvákból, vagy óriási fekete lyukak környezetéből), mert sebességük, így energiájuk sokszor olyan hatalmas, hogy egyetlen fizikai folyamattal nem vagyunk képesek leírni. Az eddig mért legnagyobb energiájú kozmikus részecske, az általa keltett sugárzási fa energiájából számolva, megfelelt egy α részecske 0.98*c sebességének. Igen veszélyes és a légkörön kívül mindenütt jelenlévő sugárzásfajta.

csillagszél:néhány száztól- néhány ezer km/s sebességű plazmaáram, mely a csillag aktivitásától függő mennyiségben hagyja el felszínét. Napunknál – ami egy szubtörpe csillag – ez jellemzően 200-500 km/s sebességet és másodpercenként kb. 4 millió tonna napszelet jelent. Mivel a plazma töltött részecskékből áll, igen könnyen kölcsönhatásba lép bármivel. Legszebb ilyen kölcsönható jelenség a sarki fény, mely a bolygók mágneses sarkainál látható. (a legtöbb műhold is ezért kering tulajdonképpen a légkörben 300-500 km magasságban)

 

Einstein A. 1915-re megalkotott Általános Relativitáselmélete szerint a gravitációt úgy kell elképzelni, hogy az ANYAG által kifeszített TÉR torzult. A torzítást maga az ANYAG idézi elő, arányban tömegével, sűrűségével, nyomásával, a benne tárolt energiával (egyszóval: energia-tenzor), és fordított arányban a tömegponttól mért távolság négyzetével.
E torzítás el kell hajlítsa a tömeg mellett haladó fénysugarat, amit Sir Eddington A. 1919-ben egy afrikai napfogyatkozás-expedíción be is bizonyított.
 A fény azért hajlik el, mert a torzult téridő miatt a téregyenesek nem esnek egybe a matematikaival, vagyis két pont között nem a matematikai egyenes a legrövidebb, hanem amit az anyag jelöl ki. Minél nagyobb a tömeget jellemző energia-tenzor, annál nagyobb a torzítás.
Következés képen a sugárzás is anyag, hiszen gravitál. És mivel a sugárzásban résztvevő részecskék száma sok nagyságrenddel – jellemzően 10⁹ szorzó - nagyobb a „valódi” anyag részecskéinél, így akkor is figyelembe kell venni őket, ha tudjuk, hogy tömegük sok nagyságrenddel kisebb azoknál.
Pl. az elektron tömege a proton – korábban eleminek hitt részecske – tömegének 10^-3 nagyságrendjébe esik. A neutrinó, mely sokkal nagyobb számban van jelen, ennél is sokkal kisebb tömegű – nem tudjuk, pontosan mennyi, de nem 0. A fotonoknak, melyek az elektromágneses sugárzás – rádiótól a γ-ig - közvetítői nincs nyugalmi tömegük, így kölcsönhatásban is csak akkor vehetnek részt, ha már kibocsátotta őket más részecske.
A Relativitáselmélet egyik legzseniálisabb képlete, melyet a legtöbben ismernek a világon, egyszerűségében nagyszerű:
                                                                                E = mc²

Sokszor és nagy pontossággal bizonyított, így ma a fizika egyik alaptétele.
Az anyag három alapvető tulajdonsága olvasható ki belőle.

1, a tömeg és az energia ekvivalens fogalmak, egymásból számíthatók, (ennél bonyolultabb a dolog, sok mindentől függ a tömeg, amit egy szóval energia-tenzornak nevezünk, lásd fentebb !)

2, minden test energiája egyenesen arányos tömegével, négyzetesen arányos impulzusával, (a tömeget – mai tudásunk szerint - a részecske(k) Higgs-mezővel való kölcsönhatása határozza meg),

3, egy tömeg legnagyobb energiáját akkor éri el, ha fénysebességgel mozog. Mivel a fény vákuumbeli sebessége csak a 0 tömegű fotonoknak elérhető, így e test csak akkor alakulhat át maximális energiává, ha teljes tömege szétsugárzódik (annihiláció). Ez csak akkor következhet be, ha találkozik antianyag párjával.

 

Antianyag: töltése(i) – elektromos és barion töltése – ellentétes a „normál” anyagéval, viselkedése és megjelenése nagymértékben hasonló hozzá. Sokáig úgy gondolták, hogy töltéscserével és térbeli tükrözéssel (CP szimmetria) az antianyag ugyanúgy viselkedne, mint az anyag. Ha így lenne, nem tudnánk megmagyarázni az anyag elsöprő fölényét az antianyag felett. Végül 1964-ben a négy alapvető fizikai erő közül a második leggyengébben – gyenge magerő – kimutatták a CP sértést, ami már magyarázhatja az anyag dominanciáját.

 

Azonban az ANYAG nem csak látható, érzékelhető és sugárzás. Mai ismereteink szerint az Univerzum teljes anyagának ez mindössze néhány – 4-6 - %-a. Egyes galaxisok és galaxis-halmazok mozgásából kimutatható, hogy körülöttük nagy mennyiségű, nem látható SÖTÉT ANYAG található. Ez a SÖTÉT ANYAG legalább négyszer akkora tömegű, mint a látható.
Számoljunk csak: a látható- és a SÖTÉT ANYAG így együtt még mindig csak az Univerzum teljes anyagának 30%-a.

Mi van a maradék 70%-kal ?
Legmodernebb elméleteink szerint ez az un. SÖTÉT ENERGIA formájában van jelen.

 

SÖTÉT ANYAG*: a látható, gravitáló anyag mozgása nem írható le csak önmagával. Mozgását elemezve kiderül, hogy mindenképpen léteznie kell olyan, ma még közvetlenül nem kimutatható anyagfajtának is, ami a gravitációs anomáliát okozza. Nem megfigyelhető, mivel nem bocsát ki energiát – ezért sötét - és nem nyeli el a látható anyag sugárzását.

SÖTÉT ENERGIA*az Univerzum mai állapota, sebessége és jövője a standard kozmológiai modellekkel csak úgy írható le, ha feltételezünk egy, még a SÖTÉT ANYAG-nál is egzotikusabb anyagfajtát. Ez negatív gravitáló hatást fejt ki a többi anyagra, így gyorsítja a tágulást, de sok egyéb, ma még csak sejtett tulajdonsággal is kell bírjon.

 

Lehetséges – sőt valószínű -, hogy a Higgs-mező magyarázhatja a sötét energiát. Ma több elméleti bizonyíték – nem fizikai, azt talán a 2008 nyarán induló LHC szolgáltathatja – is arra utal, hogy ez a mező, mely a tömeg-ért is felelős, nagy energiákon, illetve nagy léptékben antigravitáló hatású, így az Univerzum életének több inflációs fázisa is elképzelhető. A mérések azt mutatják, hogy jelenleg is egy ilyen korszakot élünk.
Hogyan érzékeljük az ANYAGot ? Ha közeli, megfogható, mérlegen megmérhető, ha távoli, látható, vagy műszerekkel érzékelhető, mivel elektromágneses sugárzást bocsát ki.

 

Megjegyzés: Mit is mérünk a mérleggel ? Tulajdonképpen nem az anyagmennyiséget, hanem azt a gravitációs vonzóerőt, mely az adott anyagdarab és a Föld között fennáll.

Csak a XIX. században lett bizonyítva (Báró Eötvös Lóránd), hogy a súlyos és tehetetlen tömeg 9 tizedes jegyig megegyezik.

 

Az ANYAG-ot több tulajdonságával is jellemezhetjük, mint pl. tömege, sűrűsége, impulzusa, hőmérséklete, stb. Egyik legjellemzőbb tulajdonsága a tömege, melynek mértékegysége lehet a Planck-tömeg (mp): 2,176·10⁻⁸ kg.

Ez egy önkényesen választott egység, melynél sok nagyságrenddel kisebb tömegek is léteznek (pl. elemi részecskék), azonban a természet két alapvető egységének – Planc-hossz és Planck-idő – számolásánál nagyon jó alap. Pl. ekkora tömeg Schwrzschild-sugara könnyen kiszámítható: Compton-hullámhossza osztva ∏-vel. Ez pedig a Planck-hossz, ezt a távolságot a fény Planck-idő alatt futja be. Mindkettő a legkisebb, elvben még mérhető mértékegység, magyarázatuk lejjebb .

A távoli ANYAGOT csak az általa keltett, vagy elnyelt hullámok (elektromágneses-, gravitációs hullámok) alapján érzékelhetjük, mérhetjük. Hogy ezeket a hullámokat miként értelmezzük, az a hullám fajtájától és a mérés technikájától függ.
Tudjuk, hogy a Világmindenséget irányító négy erő – erős-, elektromágneses-, gyenge mag-, és gravitációs erő – közül az elektromágneses- és a gravitációs erő hatótávolsága végtelen, így ezek közvetítő részecskéi fénysebességgel mozognak. Az e-erőnél tudjuk, hogy igaz, hiszen a közvetítő részecskéje maga a foton, ami a fény kvantuma. A g-erő közvetítő részecskéje feltételezhetően a graviton, bár még nem találtak ilyet.

Hogy ez miért fontos ?

Azért mert a fénysebesség - 299 792 458 m/s – ismeretéből logikusan következik, hogy bármilyen ANYAG-ról érkező információ késéssel ér el hozzánk. Minél távolabbi, annál nagyobb a késés és annál nagyobb az esélye, hogy a jel torzul a felénk tartó hosszú úton.
Minél rövidebb IDŐ-t tölt tehát a hullám felénk tartva a TÉR-ben, annál többet árul el a kibocsátó objektumról.

 

---

 

Most nézzük meg, mi is a TÉR ?

Sokkal nehezebb dolgunk van, amikor meg akarjuk fogalmazni, mint az anyag esetében. Megfoghatatlan, mégis mérhető valami, amiben az anyag létezik.

Persze, matematikai fogalmakkal tudunk mondani valamit – pl. három dimenzióval, (legyen ez X, Y, Z) meghatározható struktúra, melyben bármely pont helye egyértelműen definiálható a hozzá rendelt számhármassal. E számhármas a dimenziókat kijelölő három, egymásra merőleges tengelyen, az önkényesen választott  középponttól (O=origó) mért távolságokat jelöli, szintén önkényesen választott egységekben. De ez vajon válasz-e a kérdésre ?

Rögtön tudjuk a választ: NEM.

Számolni lehet vele, sőt ábrázolni is, akár két dimenzióban, de nagy struktúráknál (az Univerzum pont ilyen) már jelentősen torzul, ami pont a definícióját sérti. Hogyan ?

Def. szerint a három tengely egymásra merőleges. A számhármast pedig úgy kapjuk, ha tengelyenként és sorrendben leolvassuk azoknak a merőlegeseknek a távolságát „O”-tól, melyek átmennek a ponton (minden ponthoz csak három lehet). Ezek a legkisebb távolságok.

 

Én a következőt gondolom: a TÉR egy sűrű térgráf, melyben a csúcsok egymástól egységnyi – Planck-hossz - távolságra vannak, minden csúcs elérhető egy másikból. Bármely két csúcs között létezik legrövidebb út, ez a téregyenes (nem azonos a matematikaival). Ezt a térgráfot maga az anyag feszíti ki, elhelyezkedése pedig csak a csúcsokban lehetséges, s mivel a TÉR folytonosan tágul, a gráf is egyre nagyobb lesz.
(az, hogy szingularitások közelében, illetve bennük hogy néz ki a gráf, még kidolgozás alatt van. Most úgy gondolom, hogy az irgalmatlan gravitáció miután elemi részeire szaggatta az ANYAGot, annyira összepréseli, hogy a részecskék teljesen kitöltik a gráfot, így a létező legsűrűbb állapotba kerülnek)

 

A TÉR csak akkor mérhető, ha az anyag már létrehozta azt. Az ANYAG aminek struktúrája folyamatosan változik, változtatja a TÉR struktúráját is.
Ebből két dolog is következik.

1,  három, egymásra merőleges tengellyel nem lehet leírni a Kozmoszt, mivel nem léteznek merőlegesek, ha kezdetben merőlegesek is voltak, később többszörösen torzulhatnak.

2,  mivel a térrész görbületét a benne található tömeg (anyagmennyiség) határozza meg, az anyag mennyiségét pedig a befoglaló térrész, így a TÉR és az ANYAG egymástól függő és el nem választható struktúrák. Azaz, ha nincs TÉR, nem lehet ANYAG, mert nem tudna elhelyezkedni. Ha nincs ANYAG, akkor meg TÉR nincs, mivel nincs, mi kijelölje azt.

Hogyan érzékeljük a TERET ? Egyszerűen benne létezünk. Távolságokat, mélységeket, magasságokat látunk, amiket kis távolságoknál egyszerűen megmérhetünk (mérőszalag, trigonometria). Kb. 100 fényévnél van a határ, amit a földpálya ellipszisének két végpontjáról még kis hibával ki lehet mérni. Ennél nagyobb távolságokat már csak közvetett és nagy hibalehetőségeket rejtő számításokkal mérhetünk, segítségül hívva az ismert anyag és sugárzás tulajdonságait.

A TÉR mára oly hatalmassá fejlődött, hogy csak sejtjük, mekkora lehet. Ezek a sejtések az alábbi ismereteket veszik alapul: legmodernebb távcsöveinkkel ma (2008 elején) 1,25x10º fényévre látunk el (1 fényév=9,461x10 m). Figyelembe véve, hogy míg ezek a jelek fénysebességgel ideértek, közben ugyanolyan tempóval tágult a TÉR, ma már kb. kétszer ekkora lehet. Azonban több megfigyelés is azt mutatja, hogy a tágulás gyorsuló ütemű (lásd SÖTÉT ENERGIA), így az Univerzum sugarára 2,5x10º fényévet becsülhetünk, amely méret csak egy lehetséges alsó korlát. 

A kérdés adódik: távolabbra miért nem látunk ?

Erre három válasz lehetséges.

1,  műszereink teljesítőképessége még nem teszi ezt lehetővé,

2,  nincs távolabb,

3,  még nem ért el hozzánk e távoli jelek.

Valószínű, hogy az első válasz az igaz. Erre bizonyíték a HST (Hubble Space Telescope) eredményei, de teljes bizonyosságot adhat a 2012, vagy 2013-ban felbocsátandó JWST (James Webb Space Telescope).

 

A TÉR - így a távolságok - SI mértékegysége a méter, mely egy önkényesen alkotott hosszúságegység, közelítőleg a földi egyenlítő 40 milliomod része.
Egészen pontosan: a vákuumban terjedő fény ekkora távolságot tesz meg 1/299 792 458-ad másodperc alatt.

 

Univerzumunk – a TÉR - mai sugara tehát legalább 1,365x10²⁶m.
Mint mondtam, a méter egy önkényes mérték, nem lehet egységnek nevezni, hiszen nálánál sokkal kisebb méretek is léteznek. Pl. a mm (10^-3m), vagy egy atom mérete, ami jellemzően 10^-10m (a mm tízmilliomod része). De még ez sem lehet egység, hiszen pl. az atommag mérete az őt befoglaló atomnak csupán százezred része, és tudjuk, hogy ez is összetett részecske, tehát még kisebbekből áll.

 Mekkora lehet hát a természet hosszúság-egysége, amivel bárminek a méretét – értsd a TÉR-ben elfoglalt helyét – ki lehet fejezni ?
A választ több, mint száz éve ismerjük, és egy zseniális fizikustól származik, akit a kvantummechanika atyjának tartunk, Plank Max.
Ő volt az, aki rájött, hogy az energia (fény) nem lehet folytonos, annak bizonyos jól meghatározható csomagokban – kvantumokban – kell terjednie.

Plank bevezetett három új egységet, ezek közül az első a Plank-tömeg, lásd fent, az ANYAG-nál !

Második a Planc-hossz, jele, értéke:                 l_p=√ћG⁄c³=1,616x10^-35m

Ahol ћ a redukált Plank-állandó, G a gravitációs állandó, c a vákuumbeli fénysebesség.
Ez a távolság olyan piciny, hogy ennél kisebb hibával még elvben sem mérhetünk. Azt is mondhatjuk, hogy ennél kisebb távolságon a mérésnek nincs értelme, tehát ez egy természetes egység, amivel a legparányibb elemi részecskék is pontosan kifejezhetők.

A Plank-hossz ilyen értelemben a TÉR kvantuma és ezzel kifejezve Univerzumunk becsülhető sugara legalább 1,4636x10 ⁶¹ l_p-nak adódik.

 

---

És végül nézzük meg, mit jelent az a szó, hogy IDŐ ?

Az ANYAG és a TÉR, bár nehezen, de definiálható fogalmak. Az ANYAG tapintható, érzékelhető, mérhető, a TÉR már csak mérhető struktúra, bár láttuk, minél távolabbi bármelyik, annál hamisabb eredményt kaphatunk.

Az IDŐ definiálása még nehezebb feladat. Egy olyan megfoghatatlan, láthatatlan valami, amit igazából még mérni sem tudunk.

Vannak óráink a tereken, templomokon, szekrényeinken. Felcsatoljuk a karunkra, bele van építve a mobiltelefonunkba, számítógépünkbe, mikrohullámú sütőnkbe. De ezek mind másképp járnak. Hogy lehet az, hogy időmérőnek hívjuk ezeket, mégis mást mutatnak ?

A magyarázat az, hogy NEM az IDŐ-t mérik, hanem egyfajta metronómként csak közelítik a helyi IDŐ-t.
Léteznek nagyon pontos órák, melyek különleges laboratóriumokban, mindig azonos körülmények mellett szolgáltatják a „pontos” időt. Ezek az un. atomórák. Jellemző rájuk, hogy évtizedekig nem kell beavatkozni a működésükbe, csak a körülményeket kell biztosítani.

Megépítésüket a kvantumfizika fejlődése tette lehetővé.
Lényegüket tekintve hasonlóak. A Cs (Cézium) atomot használják rezonátorként. Nagyon pontosan ismerjük az atom rezonanciáit. Két hiperfinom energiaszintje közti átmenet (egy elektronpályáról eggyel lejjebbi szintre ugrás) közben kibocsátott elektromágneses sugárzás 9 192 631 770 db hulláma éppen 299 792 458 m hosszú. Ez pont egy másodperc időtartam, természetesen vákuumban.
Az oszcillátor úgy van tehát beállítva, hogy pontosan ennyi rezgés után ad egy másodperc jelet.

És vannak természetes oszcillátorok. Úgy hívjuk ezeket, hogy pulzár. Nagytömegű csillagok tetemei ezek, melyek 6-12 km átmérőben tömörítenek 1-4 Naptömegnyi anyagot, megtartva a őscsillag perdületét. Képzeljük csak el ! Egy több millió km-es óriáscsillag anyaga 10 km-be sűrítve ! Mérete kb egymilliomod részére csökkent, sűrűsége így 10-szorosa lett, ami már az atommag sűrűsége !

Egyetlen mm ebből az anyagból 1 milliárd tonna ! 100 m élhosszú kockában a teljes földanyag !!

Mivel öröklik a perdületet, és sok őscsillag eleve viszonylag gyorsan forgott, a pulzárok sok esetben milliszekundumos forgási periódust kapnak, rendkívüli pontossággal. Az óriási tömeg tehetetlensége is óriási, mégis kimutatható a perdület lassulása. Ezért elsősorban gigantikus mágneses tere és kibocsátott rendkívül erős gravitációs hullámai a felelősek.(Időmérésre használható, de figyelembe kell venni a lassulásukat).

Az IDŐ tehát a változás mértékegysége. Változás lehet minden olyan esemény, ami sugárzást, vagy hullámot bocsát ki, s így érzékelhetővé válik. Egyszerűen belátható, hogy minden, aminek hőmérséklete van (nem abszolút nulla), sugároz is. A hőmérsékletétől függően ez a rádiótól a gamma sugárzásig bármi lehet.
Ha valamilyen ANYAG nem sugároz semmilyen frekvencián, akkor nem szenved változást sem, így nem mérhető az idő múlása sem.
Ilyen objektumokat nagyon nehéz kimutatni, de közvetett bizonyítékaink már vannak a fekete lyukak létezésére. Az ANYAG itt olyan elfajult állapotban van, hogy sűrűsége a teret végtelenné görbíti, így a felszíni szökési sebesség meghaladja a fényét. Elektromágneses sugárzás nem hagyhatja el felszínét, csak hatalmas tömegének gravitációs hullámai és környezetére gyakorolt hatása.

Kimutatható, hogy nagy tömegű testek közelében lassul az idő. Azonban a gravitációs torzítás nem csak a tömegtől függ, hanem pl. a sűrűségtől is.
Belátható, hogy a fekete lyukak sűrűsége a végtelenhez közeli, a részecskék saját rezgései megszűnnek, energiát kisugározni nem tudnak.
Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a fekete lyukat körülvevő szingularitásban szinte megszűnik az IDŐ, a TÉR görbülete majdnem végtelen, az ANYAG még ismeretlen, elfajult állapotban van.

Az IDŐ SI mértékegysége a secundum (s) – másodperc -, mely a méterhez hasonlóan egy önkényesen meghatározott egység. Definiálása többféle képen lehetséges.

1, egy NAP időtartamának 1/86 400-ad része (nem pontos definíció, mivel a nap hossza az ÉV folyamán folyamatosan változik),

2, a fény ennyi idő alatt éppen 299 792 458 m-t tesz meg vákuumban,

3, a ¹³³Cs (Cézium) két hiperfinom energia átmenetének 9 192 631 770 hulláma éppen ennyi idő alatt keletkezik.

Túlzás lenne hát egységnek neveznünk a másodpercet, az anyagi részecskék és a sugárzás világában ez roppant nagy időtartamnak számít.
Pl. 1 m-t a fény vákuumban 3,3x10^-9s alatt tesz meg, vagy a Cézium atom elektron-átmenet egyetlen hullámhosszának távolságát a fény 1,1x10^-10 s alatt futja be, ami 3,3 cm.
De még ez is nagyon hosszú időtartam, ha pl. a γ sugárzást próbáljuk leírni. Hullámhossza kisebb, mint 10^-10m, egyetlen hullámának keltéséhez (periódusidő) mindössze 3,3x10^-19 s kell. Ez azonban csak az un. lágygamma sugárzás, a sokkal keményebb gammafotonok frekvenciája sokkal nagyobb, a periódusidő 10^-20 s-nál is sokkal kisebb lehet.
A szállított energia a frekvenciával egyenesen, a periódusidővel fordítottan arányos, az erre érvényes képlet:

E = ħ x ν. 

Ahol E a szállított energia, ħ a Planck állandó, ν a frekvencia.
A γ sugárzás a legnagyobb energiájú az elektromágneses spektrumban. Frekvenciáját növelve elérünk egy olyan határt, melynél a szállított energia oly nagy lesz, hogy bármivel ütközve fekete lyukká változtatná azt. Ez a határ pedig a fentebb említett Planck-hossz (lp).
Tegyük fel, hogy meg akarunk mérni egy nagyon kicsiny távolságot (elvileg megtehetjük, ha a mérendő hossz legalább akkora, mint a méréshez használt frekvencia).
Ha a frekvenciánk hullámhossza kisebb lesz 1,616x10^-35m-nél – ez elképzelhetetlenül hatalmas energiát jelent – a vizsgált céltárgy a bevitt óriási energiától azonnal saját Schwrzschild-sugarába nyomódik. Létrejön egy mini szingularitás, szinte végtelen térgörbülettel, ahol az ANYAG, TÉR, IDŐ értelmét vesztett fogalmak.
Az ekkora energiához tartozó periódusidő a Planck-idő (tp), melynek értéke: 5,391x10^-44 s

Ez a harmadik egység, melyet Planc vezetett be. Annyira kicsiny, hogy ennyi idő alatt a fény csak egy lp-nyi utat tehet meg vákuumban, amiről már tudjuk, hogy a legkisebb, elvileg még mérhető távolság. Ennél rövidebb időtartam alatt tehát – ha volt is változás – nem tudunk mérni semmit.

Azt hiszem, így már érthető, miért nem lehet még elvileg sem ennél pontosabban mérni.

Univerzumunk becsült tömege 2x10⁵³kg, ami 9,2x10⁶⁰ mp, becsült sugara 1,4636x10⁶¹ lp becsült életkora pedig 8,02x10⁶⁰ tp.

Ezek a számok nagyon hasonlóak, szerintem nem véletlenül !!

Végül néhány szó összegzésül.

Planck, akit állandója és bevezetett egységei révén nagyon sokat említünk, méltán érdemli ki – mint zseniális fizikus – a kvantumfizika atyja megnevezést. Elsőként mondta ki és bizonyította azt, amit addig senki: az energia nem folytonos, hanem csomagokban (kvantumok) érkezik. A TÉR-IDŐ struktúrát az ANYAG határozza meg, az ANYAG változásait pedig a TÉR és az IDŐ befolyásolja. Kijelenthető hát, hogy e három dolog külön-külön mérhető, de el nem választható. Ha tehát bármelyik nem definiált, a másik kettő sem értelmezhető.

^{Azt már a Görögök is sejtették, hogy az ANYAG „csomós” – atomos szerkezetű. A TÉR és az IDŐ kvantált állapotára csak nemrégen jöttünk rá. A TÉR kvantuma a lp, az IDŐ-é a tp.}

Két elképzelhetetlenül kicsiny mennyiség, melyek alsó határokat szabnak.

De vajon van-e felső ?

Ha szeretnél erre az írásra reagálni, itt megteheted.

 

 

Deli Tamás, 2008