Három különböző Cassegrain-klón tesztje (és a Yolo)

Legalább tíz éve azok közé tartozom, akik egyetlen napra sem mennek el otthonról távcső(vek) nélkül. Volt úgy, hogy a kocsi csak csomagokat szállított, a család meg jött vonattal. Aztán volt olyan is, hogy mindenki befért, ekkor azonban csak egy 80/600 ED volt velem. (Nem túlzok, ha azt mondom, mindenki ismeri a típust). Remek darab, kicsi, könnyű, de a képmező is alig nagyobb, egy komolyabb keresőnél.

Nagy teljesítmény és hordozhatóság ? Ez a két fogalom szinte kizárja egymást, hacsak nem fogadjuk el a nagy központi kitakarás fogalmát és a vele járó lemondásokat.
Végül is hosszú gondolkodás után vettem egy Celestron 8” (20 cm) Schmidt-Cassegrain tubust, melyet vásárlás előtt – szerencsére - rendesen letesztelhettem. Otthon persze újrakezdtem a vizsgálódást, annak ellenére, hogy tudtam, értékelhető eredmény csak hasonló méretű, és rendszerű műszerek összehasonlításával nyerhető. Mégis megtettem, ráadásul nem kisebb ellenféllel, mint egy 23 cm-es Yolo távcső.

A tapasztalt különbségek (Y és C8 között) pont olyan nagyok, mint amire számítottam. Így csak két lényeges elemet (mennyire pontszerű a csillagok képe, ill. milyenek a bolygórajzok) említek .
Fókusztávolságuk: Y = 2588 mm, C8 = 2030 mm. Fényerejük így hasonló: f/11,3 ill. f/10 . A vizsgálathoz a TS 32, 20, 15 mm-es okulárjait használtam és a Jupiter, az αCrb és az M13 (egyik kedvencem nyáron) voltak a célpontok.

Alapnagyításnál (81* Y, 63* C8) mindkét látómező szép. A Jupiteren sávok látszanak, a Y-ban a déli poláris zóna egyértelmű, a C8-ban csak sejthető. A csillag képe pontszerű mindkettőben, a Y-ban jobban ugrál a kép.
Az M13 gyönyörű mindkét műszerrel, nagyjából egyformán bontják a halmazt, bár a nagyobb látszó átmérő miatt a Y-ban több csillag látszik.

20 mm-es okulárral a nagyítások 129* és 102*. Itt a különbségek már sokkal nagyobbak.
A Yolo-ban a Jupiteri felhőknek már alakjuk van, látni ovális formákat, fodrokat rajtuk, sőt a korong előtt átvonuló Európa végig követhető.
A C8-ban is nagyobb a kép, mint az előbb, de nem hoz annyival több részletet. A felhőformákat nem lehet megkülönböztetni, csak, mint sávok, zónák. Az Európa belevész a korongba.
A csillag képe defókuszálva szabályos korong (C8), míg a Yolo-ban kissé megnyúlt, ahogy kell, de fókuszban pontszerű mindkét műszerben.
Az M13 ismét hozza magát. Egyszerűen csodálatos. A Y egész látómezejét kitölti, fényéből alig vesztett, de még több csillag látszik. A C8–ban ugyan nem olyan nagy a kép, de a látómező itt is csupa gríz. Kimondottan szép !

Végül a 15 mm-es okulárral 173* ill. 135* az elérhető nagyítás. Nyugodt légkörnél a Jupiter részletgazdagsága megdöbbentő. Felhőfodrok, ovális viharzónák látszanak, a déli poláris vidék is halvány sávokra bomlik. A korongon látszik, hogy nincs szembenállásban, az Európa kis korongja a bolygó előtt egyértelmű, a bolygóra felúszó árnyék ovális (mintha beleharaptak volna a Jupiterbe).
A C8-ban sajnos nem jelennek meg újabb részletek, csak az Európa árnyéka. Ez azonban végig követhető. A felhősávok és zónák szépen látszanak, azonban a Nagy Vörös Folt-nál kisebb alakzatok már nem.
Minőségben tehát hatalmas a különbség a Y javára. Azt hihetné az ember, hogy mindez a kisebb átmérő és a kitakarás számlájára írandó, de mint később kiderül, ez nem ilyen egyértelmű.

Azonban néhány – nem optikai – tulajdonság jelentősen csökkenti a C8 hátrányát.
Hossza mindössze 55 cm a hozzá kapott gyári 2”-os zenittükörrel, súlya pedig felszerelten – kereső, zenittükör, két prizmasín – alig haladja meg a 6 kg-ot, így 203/2030 méretei ellenére valóban ideális utazó távcső. Ugyanez a Yolo-nál - 163 cm és 41 kg - már nem mondható el. Olyan nehéz, hogy a 225 cm magasan lévő platformra való felemeléséhez négy ember mind a 8 kezére szükség volt és még le is izzadtunk, mire végre a helyére került.

Mint már előbb említettem, tudtam, hogy a két távcső nem egy kaliberű, összehasonlításukat csak az érdekesség kedvéért végeztem. Igazi teszthez valamilyen hasonló tulajdonságú műszer kellett . Eszembe jutott , hogy korábban a Polaris főműszere egy Zeiss Meinscas volt, így megkerestem főtitkárunkat Mizser Attilát, hogy egy összehasonlítás erejéig kölcsön kaphatom-e a 2004 óta oly ritkán használt műszert. Természetesen engedélyezte, sőt jó ötletnek tartotta, hogy a tarjáni táborra is le akartam vinni, alkalmas mechanikán. Viszont kijavított, mert az a tubus nem katadioptrikus, „csak” egy sima Cassegrain.

Kis kitérő: mint tudjuk a tábor ideje alatt – 4 napos és 1 esti órát kivéve – nem volt zacskó nélküli távcsőidő, ráadásul a C8 sem érkezett meg, így újabb engedéllyel a tubus nálam maradhatott, amíg az összehasonlítással nem végzek.

Szóval ez a két tubus sem egy kaliberű, de sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint az előző tesztben szereplők. Felépítését tekintve karcsúbb, hosszabb és nehezebb, mint a Celestron.

Celestron C8 203/2030

Adatai: 150/2250, azaz f/15, 87 cm hosszú és pontosan 10 kg súlyú (saját keresőjével). Nem sajnálták belőle az anyagot, ez a távcső érzéketlen az utaztatásra, csak célirányosan, erőszakkal lehetne elállítani a tükröket.

Kitakarások: C8 - 70 mm, azaz 35%, Zeiss – 60 mm, azaz 40%.

Első meglepetésként kiderült, hogy a Zeiss csak gyári okulárokkal használható, mivel az okulárfoglalat egy vékony falú 44/1-es (Zeiss szabvány) belső menetű nyílás. Ide tehát esztergáltatni kellett egy adaptert, melybe a normál 31,7 mm-es okulárok illenek. A második meglepetés már fájóbb volt. A kihuzat - szintén Zeiss szabvány – egy menetes gyűrű, melynek teljes útja – ütközéstől-ütközésig - mindössze 50 mm !! Egy 2250-es fókuszhoz, agyrém !! Így elfelejthető a zenittükör, vagy prizma, legfeljebb Barlow-val használható.
A két távcső egy iker platformra egymás mellé – nem pont párhuzamosan – lett felszerelve. A párhuzamossági eltérés a sínek felszereléséből adódott. Első célpont természetesen a Jupiter. (okulárok ugyanazok)

32 mm. Nagyítások: 63* és 70*
A C8 hozza a formáját, szép, éles a kép, az idő – nyugodtság – most jobb, mint az előző tesztnél. Felhősávok, poláris vidék most egyértelműbb, s mintha az „eltűnt” déli szubtrópusi felhősáv kezdene visszatérni.
A Zeiss ugyanezt hozza, egyértelműen kisebb fényerővel, de mintha,…. ez nem lehet, hiszen jelentősen nagyobb a segédtükre ! Gyorsan nagyobb nagyítást !

20 mm, 102* és 113*
A C8-ban most sokkal több részlet látszik, mint az előző összehasonlításnál (mondom, hogy jobb az idő !). A poláris vidék is egyértelműen felbontható – na nem úgy, mint a Yolo-ban, de élvezhető a látvány.
A megdöbbenést a Zeiss okozta. A kép, a kicsit nagyobb nagyítássál és kitakarással jobb, mint a C8-ban. A bolygó korongja plasztikus, a felhőalakzatok már-már valószerűtlenül kontrasztosak. Ez egy remek műszer !!
Nagy problémája a nagyon kicsi fókuszálási lehetőség. Így az optikai tengely felől kell belenézni, ami pl. az M13 kémlelését néhány másodpercre korlátozza – megfájdul az ember dereka. Mélysötét háttér előtt néhány tucat, egyforma fényes, tűhegyes csillagocska.
Hát igen, ez nem egy mélyeges műszer, talán egy 40 mm-es okulárral… A saját gyári Zeiss H 40-es okulárja csak porvédőnek, vagy nehezéknek jó.

15 mm, 135* és 150*
Most már látszik a légkör mozgása. Néha metszetéles a kép, gyakrabban széthullik teljesen, a Jupiter ilyenkor egy részletek nélküli korong. Persze közben lejjebb és nyugatabbra ment,, vagy 10 fokot, ami már jelentős.
A Zeiss most is jobb képet ad. Néha itt is elhomályosul a korong, de nem hullik szét teljesen és a kontrasztok is jobbak. Egyértelműen ez a nyerő bolygókra.
És utolsó mozzanatként ismét az AlpCrb.
A Zeiss-ben a csillag képe – ha lehet ilyet mondani – még pontszerűbb, talán kiemeli a segédtükör-tartó 4 diffrakciós tüskéje. Ez a négy tüske is sok mindent elárulhat az optika minőségéről, vagy a jusztírozásról. Nos itt tökéletesen szimmetrikusak, egyformák és rendkívül vékonyak, mint egy-két HST felvételen.

Miután visszaszolgáltattam a Zeiss hatalmas ládáját a műszerrel, Attila javasolta, hogy a tesztet egészítsem ki egy valódi MCSE tulajdonú VIXEN Visac 200/1800 (V) tesztjével is !
Mivel ez már tényleg a Celestron (C8) súlycsoportja – szó szerint – így az összehasonlítás szinte kötelezően adódik.
Fizikai paraméterek: ugyanakkora átmérőnél a fényerő: V: f/9 (C8: f/10).
Hossza 70 cm (C: 55 cm), súlyuk ennek ellenére szinte egyforma, 7 kg alattiak.
Hátulján 2”-os fogasléces kihuzat található (a C8-nál a főtükröt mozgatjuk), masszív, nem lötyögős fajta. Szabad fényút 7 cm - ez sem sok, de több, mint a Zeisnél, és itt még a fókuszhossz is rövidebb – ráadásul a kihuzat vége (ez 61 mm hosszú) lecsavarható, így már bőven elég zenitközeli segédeszközök, vagy binobenéző használatához.

Vixen Visac 200/1800

A C8 az új sínekkel

Annak ellenére, hogy katadioptrikus mindkettő, két teljesen eltérő megoldásról van szó. Így elölről nem hasonlítanak (tulajdonképpen sehonnan sem) egymásra. Míg a C8-at a korrekciós lemez, és a közepén lévő segédtükör-tartó uralja, a VIXEN 4 lábú segédtükör-tartót használ, nyoma sincs a korrekciós lemeznek. Azt csak figyelmesen keresgélve vehetjük észre a kihuzat árnyékoló csövének végében.
A gyár honlapjának leírása szerint ez egy háromtagú korrektor lencse, melynek feladata a kóma eltüntetése és a képsík kiegyenesítése. Azért három tagú, hogy a kromatikus aberrációt elkerüljék.
Ami szemből nézve még felkelti a figyelmet, az a hatalmas segédtükör és tartólábainak vastagsága. Nem tévedés, 85 mm-es ! foglalatban ül a 8 cm-es tükör, és mindezt 5 mm ! vastag lábak tartják. Gyors számítás után ez 42,5%-os kitakarást jelent, lábakkal már 46,6% lesz ! Ez már sok. Ezt már - akármilyen perfekt is egy optika - nem lehet korrigálni.

Persze tudom, a lábak nem úgy befolyásolják a képet, mint a segédtükör (ami pont azt a részt takarja ki, ahol a legjobb a képalkotás (paraboloid)). A lábak a „maradék” gyűrű felületét csökkentik, de az 5 mm-es vastagságot már bele kell számolni a kitakarásba.
Ennek ellenére a gyártó lényegesen jobb képet ígér, mint egy hasonló Schmidt-Cassegrain, vagy Makszutov-Cassegrain esetében. Sajnos a tükrökről csak annyit ír, hogy nem gömb, így csak sejthető, hogy eredeti Cassegrain rendszerről van szó (konkáv paraboloid fő- és konvex hiperboloid segédtükör).

Jöjjön hát a csillagteszt épp egy „leszólt” S-C-vel összehasonlítva ! A tesztobjektumokat most a Lyra adta – kivéve az M13-at, és a bolygókat.

32 mm. Nagyítások: 63* (C8), 56* (Vixen)
Első próbatétel az αLyr hatalmas fényének ponttá sűrítése. Elég jól sikerül mindkét látómezőben, a V-ben jellegzetes a négy erőteljes diffrakciós tüske. Defókuszálva a képeket jól látható lesz ebben a hatalmas kitakarás(vékony fénykarika, négy sötét tüskével), míg a C8-ban sokkal vastagabb a fénykarika, tüskék nélkül. Az εLyr szerintem az egyik legjobb tesztobjektum. Ekkora nagyításnál azonban még túl közel vannak egymáshoz az ikertagok.
Az M13-at a V-nel nézem először. Halvány ködcsomó, nem bontja csillagokra (épphogy elmúlt 19 óra, nincs még sötét). A C8 viszont néhány előtércsillagot külön is megmutat, a kép lényegesen nagyobb, a háttér sötétebb. Jupiter: sajnos igen gyorsan közeledik Napunkhoz, így most már lényegesen vastagabb légrétegen jut hozzánk fénye, mint az előző (két héttel ezelőtti) összehasonlításnál. Ennek ellenére a jó nyugodtságnak köszönhetően igen látványos. Minkét műszer kontrasztosan mutatja, a látszó átmérő ugyan kicsi, de erőteljesen látszanak a felhősávok, (kezd visszatérni a SEB !). Pont Io-fogyatkozás van, a GUIDE szerint 24 perc múlva jön ki az árnyékból.

20 mm. Nagyítások: 102*, 90*
εLyr a V-ben: egyértelműen felbontható az 1-es iker, a 2-es azonban csak ovális fénycsík. A C8 viszont mindkettőt bontja, az 1-est is jobban. (mintha egy távoli autó lámpái lennének)
M13 a C8-ban: gyönyörű, tele csillagokkal. A látómező csupa gríz, a „póklábak”talán ezen a nagyításon vehetők ki legjobban. A V csalódást okoz. Itt csak egy ködfolt, egy-két előtércsillaggal (a hatalmas fényveszteség itt már látszik). A Jupiter és a V viszont jó páros. Arányosan több a részlet, már a déli poláris vidék is látható, meglepően részletgazdagon. De a C8-ban még kontrasztosabb a kép, miközben a bolygó és a fénye is nagyobb.

15 mm. 135*, 120*
A Jupiter még részletesebb, tehát jó az idő. Megvárom, amíg az Io kibújik az árnyékból. Hét felhősávot azonosítok és már nagyon örülök, hogy megvettem ezt a „kis” műszert.
A V-ben is látványos a kép, de egyértelműen lágyabb. A déli poláris zóna nem bontható tovább és az az εLyr sem. A 2-es tagot sajnos ezzel a műszerrel nem tudom felbontani, marad egy ovális folt. A C8 viszont réssel bontja, az 1-es ehhez képest gyerekjáték, valamint feltűnik a két iker között két sokkal halványabb csillag is. Megkeresem a V-nel is, de csak elfordított látással vehető ki a háttérből. Ennél a nagyításnál és égnél a becsült vizuális hmg 12,8 a C8 és 12,3 a V esetében. Jöhet az M13: a C8-ban kitölti a látómezőt, csillagok tucatjait lehet elkülöníteni, gyönyörű. A V-ben is grízes már a kép, de sokkal kisebb, mintha nem is csak ennyi lenne a nagyítási különbség.

A leírtak objektivitását 3 szempár biztosította, köztük 2 amatőrcsillagász.

Este negyed tíz volt, barátaim elmentek, de hajnalban egyedül folytattam érdekességként. A kiszemelt célpont most elsősorban a Mars és az Orion köd. Jó lett volna a Vénusz-Regulus-Szaturnusz együttállást, valamint a hajszálvékony (3,6%-os) Holdsarlót is ezekkel megnézni, de a felállítás helye ezt nem engedte. Szóval előbb az Orion köd az utolsó nagyítással. A V-ben a trapéz igen szép, a ködösség szépen látszik, szálak, sötét tartományok váltják egymást. A C8-ban lényegesen nagyobb a trapéz, a szálak és a sötét tartományok közötti kontrasztátmenet sokkal élesebb, egyértelműen szebb látvány.
A Mars olyan fényes, hogy szóródik mindkét műszerben. A C8 korrekciós lemeze fél óra alatt bepárásodik, olyan, mintha jég borítaná. Meglepő módon ez nem ront a képen, sőt a nagy fényszórást mintha megszűrné. (közben más műszerekkel fotózom az együttállást és a Holdkeltét, majd el kezd hajnalodni)
A világosabb égbolt jótékony hatással van a Mars képére. Növelem a nagyítást, először egy 12-, majd egy 6 mm-es okulárral. Így már 338 és 300*-os a nagyítás. A V-ben vörösebb a bolygó, a C8-ban sokkal nagyobb, de ugyanolyan részletes. A nyugodtság közel van a maximumhoz ! Mindkettőben jól látható a bolygó fázisa, nagyobb felszínformák, sőt a jégsapka hiánya is. Most csak a méretkülönbség feltűnő. És még csak 10” átmérőjű, mi lesz itt decemberben ?

Összefoglalva: Három műszer, két karakter. A Zeiss az egy Zeiss. 10 kg fém és üveg, műanyag nélkül.
Hosszú fókusza és kis fényereje miatt elsősorban nagy felületi fényességű objektumokhoz használható, valódi bolygász-távcső. Ha csak a tükröket és az összeszerelés minőségét veszem figyelembe, akkor egyetlen szóval jellemezhetném: mestermunka.
Az összkép azonban gyengébb. Gyári okulárja (40 mm Zeiss H) csak porfogónak jó. Az 50 mm-es fókuszálási hossz nevetséges, átalakítása csak a teljes rendszer áttervezésével lenne lehetséges. Amíg ez nem történik meg, megfigyelést könnyítő eszközöket – zenittükör, vagy prizma, esetleg binobenéző – nem lehet hozzá használni.

A C8 sokoldalú műszer, ideális utazó, kitelepülő darab, kis szerencsével igen jó optikákkal szerelve. Viszonylag nagy fényereje mélyegezésre is alkalmassá teszi. Négy megmunkált felülete miatt mindenképpen tesztelni kell vásárlás előtt. Mint látható, igen jó példányok is akadnak közöttük. Bosszantó csak a fókuszálás közbeni képmozgás lehet, ami a főtükör elmozdulásából adódik. Csak ajánlani tudom !!

A Vixen ugyanazt akarja, mint a C8 – kitelepülés közben is a maximumot nyújtani. Valószínűleg különleges fénymenetének és a hatalmas kitakarásnak köszönhetően, nem éri el a C8 minőségét, ennek ellenére jó távcsőnek tartom, főleg a hajnali Mars produkciója miatt. Azt a minőséget azonban, amit a gyár honlapja állít, messze nem teljesíti, sőt sokkal drágább is, mint a C8 - a szorzó jellemzően 1,5-szörös.

Deli Tamás, 2007 szeptember-október

A Vixen saját oldala: http://www.optcorp.com/product.aspx?pid=1-600-624-1087-6667